Akadnak vadászok – a túlságosan kifinomult, úri fajtából –, akik nem hajlandók az üregi nyulat a valódi vadfajok közé sorolni. Vannak, akik bár kelletlenül felveszik a listájukra, mégis szükségét érzik annak, hogy mentegetőzve inkább csak röviden nyúlnak nevezzék. Magam mindezt puszta affektálásnak és ostobaságnak tartom. Nem érzem méltóságomon alulinak, sem vadászi rangomhoz méltatlannak, hogy a nyúlról mint az erdő-mező vadja közösségének teljes jogú tagjáról írjak. S amikor ezt teszem, nem mezei nyulakról beszélek, hanem a hétköznapi, egyszerű, plebejus üregi nyulakról, amelyeket olykor találóan „pamacsfarkúak”-nak neveznek.
Bár a magukat felsőbbrendűnek kikiáltó vadászok lenézik, s bár ezrek vetik meg őket anélkül, hogy bármit tudnának valódi vadászati értékükről, én nem szégyellem az üregiek vadászatát. Büszke vagyok, ha sikeres lövéssel felbukfenceztetem őket, amikor a legnagyobb sebességükkel vágtáznak. Ezek a ravasz kis fickók éjjel táplálkoznak, nappal pedig oly ügyesen megbújnak a fűben, a kövek között vagy a bozótban, hogy alig lehet őket észrevenni. Tisztességes vadászember természetesen nem lő meglapuló nyúlra. Előfordul, hogy semmi egyéb módon nem lehetett kiugrasztani őket, csak egy jól irányzott rúgással vagy bökéssel.
Amikor azonban végre nekilódulnak, világosan megmutatják, hogy lábukat a lehető legjobb helyzetben tartották a szökkenéshez és a futáshoz. Az ilyen rajt után a nyúlnak igazság szerint bőséges esélyt kell adni, hogy teljes sebességre kapcsoljon. Az a vadász, aki akkor lövi meg, amikor már megtette a szükséges távolságot, és a leggyorsabb iramban száguld, joggal lehet elégedett a lövésével. Már ha meglövi … ami nem könnyű feladat. Egyszer magam is szó szerint úgy piszkáltam ki egyet a rejtekéből, de a pamacsfarkú végül sértetlenül menekült el, noha négy töltet sörétet küldtem utána…
A nyúlvadászat igazi örömét és sikerét azonban többnyire a kutyákkal való keresésük jelenti. Nem a leggyorsabb ebek a legmegfelelőbbek e célra, mert ezek hajlamosak gyorsaságukra hagyatkozni és oly sebesen és olyan közel üldözni a nyulat, hogy az hamar üregébe vagy valami lyukba vagy más biztonságos rejtekhelyre menekül, ahelyett hogy futóképességére hagyatkozna. Három-négy jó kutya csaholása, amint kitartóan követnek egy kis pamacsfarkút, éppoly lelkesítő és kellemes lehet e sajátos zenére hangolt fülnek, mint ha nagyobb vadat űznének.
Ahogy ez a zene egyre tisztábban hallatszik, a vadász azzal ámíthatja magát, hogy csalhatatlan ítélőképessége alapján meg tudja határozni a közeledő vad útvonalát és azt a pontot, ahol eredményes lövést adhat le rá. Az a magabiztos önelégültség, amelyet ilyenkor a bevált számítás kelt – különösen, ha pontos lövéssel jár együtt – feljogosítja a szerencsés vadászt, hogy úgy érezze: a felbukfencező villámnyúl az ő éleslátásának, ügyességének és tudásának diadala. Átéli a felsőbbrendűségből és önelégültségből fakadó gyönyört. S ez – bármennyire is igyekszünk tagadni – minden sportos élvezet legkielégítőbb velejárója.
Bővebben a magazinban!
