A friss vörösbor nyers ereje a hordóban töltött évek alatt nemes ízekké lényegül át. Hasonlóképpen van ez a férfiakkal is. Fiatalkorukban inkább erejükre támaszkodnak, érettebb korukban viszont a tapasztalatok szülte bölcsességükre. Sajnos vannak tevékenységek, amelyekhez kevés a tapasztalat, kell az erő is. Talán ezért kevés a nyugdíjas a súlyemelőversenyeken.
Így mikor dr. Szilágyi János barátom azzal keresett meg, hogy a régi nagyokhoz hasonlóan nyomkövetéses módszerrel, természetesen szabad területen szeretne kafferbikát lőni, óhatatlanul eszembe jutott, hogy korához képest bármilyen jó kondícióban van is, de mégis majd hetvenéves. De nem tudtam könnyebb vadászati módra rábeszélni – egy alfa-hím, ha valamit a fejébe vesz, akkor meg is valósítja.
Mivel János legutóbb 17 m távolságból egy lövéssel tűzben rogyasztott egy támadó elefántbikát, Zimbabwéban jó sajtója volt. Így ők is ráálltak – nem a korát nézték, hanem akaraterejét. És eljött az idő, mikor útnak indultunk egy tíznapos szafarira, a Kariba-tó partján fekvő Chete Nemzeti Park mintegy 108 000 hektáros vadászterületére. És ha már Kariba-tó, hozzácsaptunk a programhoz egy krokodilvadászatot is…
Az első napra az volt a terv, bejárjuk a tábor környékét terepjáróval, hogy felmérjük, merre mozognak a kafferbivalyok. Vendéglátónk, Wayne persze már az előző napokban is figyelte a vadmozgást, és azt mondta, a tábornak másfél-két órás autózással elérhető közelében, kisebb-nagyobb csapatokban, vagy 200 bivaly tartózkodik. Ez túl szépnek hangzott ahhoz, hogy igaz legyen, mégis annak bizonyult.
Kevesebb mint egy óra múltán már bivalynyomokra bukkantunk: vagy 25–30 állatból álló csorda keresztezte a földutat. De a csapa nem volt a legfrissebb, és a szél sem volt igazán kedvező, így továbbmentünk. A következő nyom annál izgalmasabb volt – alig félórával korábban öreg, a csordából már kivert, magányos bika, afféle „dagga boy” keresztezte a földutat. Mert „dagga boy”-nak, („sáros fiú”-nak) csak az ilyen öregurakat hívják.
Ürülékének még zöld volt a felszíne, tapintása langyos. Vizelésének foltja is nedves volt még. Az általa letépett, földre pottyant levelek frissek voltak, nem kezdtek még száradni. Biztosak lehettünk, hogy friss a nyom. Patalenyomatának mérete mutatta, hogy bika. Koros mivoltát pedig nem csak magányos járása tanúsította, hanem az is, hogy lépéskor nem emelte elég magasra a lábát (mint a csoszogó öregemberek), így lépéseinél jellegzetes vonalakat húzott a patájával…
Nekikészülődtünk. Puskák csőre töltve, biztosítva. Tartalék lőszer kézügyben. Nekivetkőztünk, mert a platón még hűvös volt a reggel a menetszélben, de számíthattunk rá, hogy gyalogolva, az égen egyre feljebb hágó nap melegében rövidesen izzadságban fürdünk majd. A nyomkereső, a „tracker” az élre állt, és követte a bika nyomát; mi libasorban mentünk mögötte.
Bővebben a magazinban!
