A vadászfegyver sokunk számára nem kizárólag racionális kérdés. Sok vadász érzelmileg is viszonyul fegyveréhez. A Steyr fegyverek még az Osztrák–Magyar Monarchiára visszanyúlóan részei a magyar vadászat történetének, így kiemelt figyelemmel vizsgáljuk, ha új termékkel állnak elő. Ugyanakkor az elmúlt időszak fejlesztéseinek köszönhetően olyan átgondolt konstrukciókkal kényeztetnek minket a gyártók, hogy nem könnyű látványos újdonságot produkálni. Nézzük, a Steyrnek mennyire sikerült!
Az egyenes húzású zárszerkezetű ismétlőfegyverek az utóbbi évtizedekben terjedtek el igazán. Kevesen tudják, hogy az első egyenes húzású ismétlőpuskát a Steyr gyár fejlesztette ki, még 1885-ben. A Monarchia bakái az első világ háborúban Mannlicher M85 egyenes zárhúzású puskákat is használtak. Az utód, a Steyr Arms most egy új egyenes húzású ismétlőpuskát dobott piacra „RMS Wild” néven.
A puska az egyenes húzástól eltekintve lényegében megegyezik a gyár korábbi, „MS Wild” néven forgalmazott termékével. Középpontjában a Steyr „Monobloc” rendszere áll, melyben a cső és a tok nagy szilárdságú egységet alkot. Ezt 2018-ban mutatták be, és a gyár szerint kivételes merevséget, karcsú profilt és páratlan pontosságot biztosít gyors ismétlő lövések esetén is. De ez a legtöbb konkurens termékre is igaz.
Az egyenes húzású zárban a lefelé hajló zárkar ismétléskor 45°-ban hajlik hátra, ezzel oldja a három markáns reteszelőszemölcsöt, és csak ezután mozdul hátra. Hasonlóan mozgó zárkar található a Haenel NXT puskáján. A zár dugattyú simán halad előre-hátra, ahogy az a gyártónál már megszokott. Zárásnál a zárkart könnyen lehet visszatolni az eredeti függőleges helyzetébe, ezzel a reteszelő szemölcsök lezárnak.
Az új fegyver egyelőre csupán két, kicsit ötletszerűen kiválasztottnak tűnő .30-as kaliberben kapható: .308 Win. és a .30-06 Spr. A gyártó elmondása szerint hamarosan további kaliberekben is elérhető lesz, ami feltétlenül szükséges. Talán helyesebb lett volna kicsit nagyobb kaliber választékkal a piacra lépni. Szintén szűk – remélhetően csak egyelőre – a tus választék is.
Ugyanis kizárólag polimer tussal kapható – igaz, barna és zöld színben is, így mindenki a szeme színéhez jobban illőt választhat… Női vadászok részére rózsaszín tussal egyelőre nem kapható. A tus állítható, és memóriafunkciós arc támasszal látták el, ami praktikus, de különös tekintet tel a konkurenciának a tus formatervezésében megnyilvánuló, sokszor már öncélúnak tűnő kreativitására, érthetetlen a szűk választék.




















