A vadászat nem csupán szenvedély, nem pusztán életforma, hanem évezredek óta formálódó bensőséges viszony az ember és a természet között. Aki vadászni tanul, annak előbb hallgatni kell megtanulnia. Meg kell tanulnia csendben figyelni az erdő lélegzetét, a hajnal neszeit, a vad nyomait s legfőképp a saját szívének rezdüléseit. A gímbika bőgése nem egyszerű hang, hanem ősi szózat: hívás, amely nemcsak a vadnak, de az igaz vadásznak is szól.
Azon az őszön, három vadászterületet bejárva, négy napja nemcsak hallgattuk a bőgést, hanem másztuk a szarvas után a hegyeket és völgyeket. A hang, amely hol közelről zengte be az erdőt, hol távoli visszhangként kísértett, olyan volt, mintha maga a föld szívverése törne fel a mélyből. Fáradt voltam már – ilyenkor a test ólomsúlyú, a gondola tok szétszóródnak, s az ember szinte kész elhinni, hogy: „Vége, nincs tovább!”
De minden újabb bőgésben volt valami erő, valami titkos hívás, amely újra útnak indított, újabb lépést kényszerített ki, hegynek föl, völgynek le, míg a világ szürkéje lassan átitatódott valami ragyogással. Ekkor értettem meg, hogy egykor Hunor és Magor sem pusztán vadra vadászott. A csodaszarvas, amelyet követtek, nem prédának született, hanem útnak.
Aki a nyomába ered, kilép a komfortzónájából: többé nem az elejtés számít, hanem az, hogy merre visz a vad, mit mutat meg abból, ami az ember számára egyébként rejtve maradna. A hajszában az ember a saját türelmét, kitartását és a természet iránti tiszteletét is próbára teszi. A fáradság próbává, a kitartás beavatássá válik, és maga a vad hírnökké lesz egy titokzatosabb világban…
Több mint negyvenöt esztendeje már, hogy gyermek fejjel először hallgattam a szarvasbőgést. Édesapám mellett álltam a harmatos fűben, miközben a Kárpátok sűrű, párába burkolódzó erdeje felett megremegett a bőgés, mint valami ősi, mélyről jövő hang. Akkor még nem tudtam, hogy az a pillanat egy életre nyomot hagy bennem. Azóta is őrzöm magamban azt az áhítatot, amelyet a természet iránt érzett tisztelet és a vadászat iránti mély vonzalom táplált.




















