Az előző számban a sok tanulással és vadászattal töltött három kanadai évről meséltem. Elvégeztem a repülős iskolát, maradt egy hónapom a hazaindulásig. Ezt hegyi vadászattal töltöttem, mivel erre a vadászpilóta-képzés mellett nem volt lehetőségem. A pandémia miatt nem jöhettek a külföldi vadászok, a belföldiek is sokan otthon maradtak. Így a korábbi árak töredékéért hirdettek vadászatokat. DeaStone-kos még így is túl drága volt nekem…
Széchenyi miatt a Dall-kos volt az álmom, de Alaszka teljesen le volt zárva, az Északnyugati Területekre csak a helyiek és az őslakosok mehettek be, Yukonon csak átutazni lehetett. Lehetetlen volt Dall-kosra vadászni. A pénzügyi és járványügyi lehetőségek mellett meg alkudtam egy hegyi karibu-, farkas-, havasi kecske- és jávorszarvas-vadászatra. Ez Észak-Amerikában nem azt jelenti, hogy ilyen vad fajokat fogok lőni, hanem hogy ha tudok, ilyeneket lőhetek.
Miután az iskola véget ért, azon nyomban elindultam, és másnap már meg is érkeztem vadászatom színhelyére, a Brit Kolumbia–Yukon határának brit kolumbiai oldalán fekvő Cassiar-hegységbe. A faház udvarán nagy vérfolt fogadott. Mint kiderült, egy grizzly hagyta ott névjegyét, mely megtámadta a kutyát, és Dustin, a vadászatszervező (outfitter) lelőtte. Arra gondoltam, jó helyre jöttem! Megtudtam, nem az lesz a vezetőm, akiről szó volt, hanem egy Glenda nevű hölgy, aki jobban ismeri a területet.
Glenda határozott egyéniségnek bizonyult. Kipakoltatta velem a felszerelésemet, és csak vagy minden hatodik darabot hagyott meg, a többit kirakatta. Azt mondta, legfeljebb ennyit fogunk tudni magunk kal cipelni. Másnap kettesben és a két kutyával, quadon indultunk vadászni. Nem vaktában mentünk. Az előző napokban kis repülőgépről felderítették, merre járnak a kecskék. Hatórányi quados utazás és utána némi gyaloglás várt ránk. De micsoda egy utazás!…
Bővebben a magazinban!
