Vannak vadfajok, amelyeket a vadászember egyszerűen szeretne elejteni. És vannak olyanok, amelyek valami megmagyarázhatatlan okból kivételes helyet foglalnak el, éveken át ott élnek a gondolataiban. Számomra a szitatunga ilyen volt. Amióta vadászni kezdtem, mindig különös vonzalmat éreztem e különleges mocsári antilop iránt. Nem a mérete vagy a trófeája miatt, hanem azért a titokzatosságért, amely körülveszi. A szitatunga nem adja könnyen magát. A Busanga-mocsár olyan élőhely, ahol a természet diktálja a szabályokat, és ahol a vadász csak vendég.
Amikor eldöntöttem, hogy Zambiába utazom, tudtam, hogy ez az út nem lesz könnyű. Ez nem bekerített farm lesz, hanem igazi, szabad területi vadászat, valódi szafari. A cecelegyek, a párás hőség, a mocsarak, a hosszú gyaloglások és a bizonytalanság mind hozzátartoznak majd a mindennapokhoz. Az expedíció első számú célja a szita tunga volt, de természetesen nem az egyetlen. A vadász engedélyemen számos más olyan faj is szerepelt, amelyekről korábban csak álmodtam: szabad területi bivaly, víziló, krokodil, bushbuck (bozóti antilop), Livingstone-eland (tehénantilop), tsessebe (közönséges lantszarvú antilop), szervál és a Kafue-lechwe (mocsári antilop).
Felszerelésem összeállításához a szokásos „Excel”-táblába foglalt listát használtam, így semmi sem maradt otthon. A szafarit Muzsnay Botond szervezte, aki hét éven keresztül saját bérelt területén vadásztatott Zambiában. Ez az ország a zsigereiben van, ismeri, érzi. Vele biztosak lehettünk abban, hogy jó kezekben leszünk! Kereskedelmi járattal Lusakáig repültünk, onnan egy apró, négyszemélyes „bozótrepülő” vitt bennünket a táborba, a fővárostól nyugatra. Az úton végig turbulens idő volt, erős oldalszél lökdöste a gépet. Mire leszálltunk, már adrenalinnal fel töltve vártuk a ránkváró kalandokat.
Bővebben a magazinban!
