Az európai bölény, más néven wisent, korunk legnagyobb európai szárazföldi emlőse. Bár ma már több ország erdeiben láthatjuk, nem is olyan régen a teljes kipusztulás szélén állt. Bár valaha egész Eurázsiában elterjedt volt, de a túlvadászat és az élőhelyek zsugorodása a 20. század elejére teljesen eltüntette őket a vadonból. Az utolsó szabadon élő egyedeket az 1920-as években lőtték. Sokáig úgy tűnt, a faj örökre eltűnik. De 1923-ban létrejött a Nemzetközi Bölényvédelmi Társaság, melynek célja a faj állatkertekben való megmentése volt. A nemzetközi bölénytörzskönyvet 1932-ben hozták létre, melyben ekkor 56 egyedet tartottak számon.
A faj megmenekülésének lehetőségét ez a néhány tucat állat jelentette, amely akkor állatkertekben és magán- rezervátumokban élt. Ezért genetikailag sérülékeny fajról van szó, mert a mai, több ezer egyedből álló európai bölénypopuláció mindössze tizenhárom ilyen ősre vezethető vissza. Tényleg az utolsó pillanat volt… A bölények megmenekülésének egyik kulcsa, hogy Európa – legalábbis ökológiai értelemben– egyre „zöldebb” lesz. Az iparosodás és a városiasodás következtében sok vidéki térség elnéptelenedik. A hajdani mezőgazdasági területek helyén pedig sok helyen újraerdősülési folyamat kezdődött el.
A faj visszatelepítése az 1950-es években Lengyelország és Fehéroroszország határán, a Białowieża-erdőben indult meg. Ma a Keleti-Beszkidek lengyelországi részén mintegy 400 példány található, melyek néha átkóborolnak Szlovákiába és Ukrajnába. Az 1970-es években Erdélybe Lengyelországból telepít ettek bölényeket Görgényszentimre és Hátszeg vidékére, ahol az utóbbi években számuk a kéknyelv-betegség és az elszaporodott, falkában vadászó kóbor kutyák támadásai miatt megcsappant, fennmaradásuk veszélyeztetetté vált. Romániában újabb telepítések is történtek a Vânători-Neamţ Natúrparkban és a Szárkő-hegységben, egy védett területre.
Bővebben a magazinban!
