Vadászcsaládban nőttem fel, már a dédapám is erdész volt, így nem volt nagy meglepetés, hogy a vadász hivatást választottam. Ennek a munkának sem az időbeosztása, sem a javadalmazása nem könnyíti meg a világjáró vadászatokon való részvételt. Ráadásul annyira szeretem a hazai vadvilágot, hogy kevéssé vágyakozom idegen tájakra. Így nem csoda, hogy soha nem terveztem, hogy eljussak Belorussziába vadászni. Mégis megtörtént…
Egy vadászatszervező ismerősömnek ajánlották, hogy szervezzen vadászatokat egy fehérorosz vadászterületre. Először természetesen ki akart utazni egy tesztvadászatra, hogy felmérje a helyet, és engem is megkért, hogy tartsak vele és segítsem szaktudásommal. Így olyan kedvező kondíciókkal mehettem, amelyeket elvállalhattam. A négy napos tesztvadászaton mindketten európai jávort szerettünk volna elejteni.
Az Ukrajnában dúló háború miatt nem könnyű azon a vidéken utazni. Vagy Isztambulon keresztül repülhettünk volna Belorussziába, vagy Lettországig repülővel és onnan kisbusszal való utazás… Barátom ez utóbbit választotta. Csak arra figyelmeztettek minket, nehogy drónt próbáljunk bevinni, mert azért a fehéroroszok azonnal börtönbe zárnak. Odafelé nem is volt semmi probléma – de visszafelé a lett vámosok szemében vörös posztó voltunk…
Találtak ugyanis nálunk egy üveg fehérorosz vodkát és két doboz belorusz cigarettát! Ezt zárjegyes termékek üzletszerű csempészetének minősítették. Ezért gyakorlatilag darabjaira szedték a kisbuszt, hosszasan jegyzőkönyvezték a jelentős bűncselekményt; kis híján a hazafelé tartó repülőt is lekéstük… Az orosz agressziót követő háború árnyékában emberileg megértettem őket, de nagyon kellemetlen közjáték volt.
Bővebben a magazinban!
