Karen Blixen (1885–1962), a világhírű írónő, festőművész és – életének némely szakaszában – Dániában és Kelet-Afrikában egyaránt gyakorló vadász rendkívül színes, érdekes egyéniség volt. A Rungsted nevű uradalomban, a később róla elnevezett emlékházban született,amelyet édesapja, Wilhelm Dinesen vásárolt meg három másik, jól jövedelmező dán uradalommal együtt. Hősnőnk ott nőtt fel, majd oda tért vissza 1931-ben, tizenhét éves afrikai tartózkodása után. Apja sok tekintetben kiváló férfiú volt, de amikor – kétségtelenül önhibájából – elveszítette vagyonát, s megtudta, hogy egyik szeretőjétől a sok közül megkapta az akkor még gyógyíthatatlan szifiliszt, öngyilkos lett. Karen az 1900-as évek elején a koppenhágai Képzőművészeti Akadémián tanult, és nem tűnt kiemelkedően tehetségesnek. Ezzel szemben későbbi éveiben beérett, s művészi értékű alkotásokat hozott létre.
Kovács László
Kattintson a képre, és rendelje meg az előfizetést magazinunkra!