Születésnapomra egy kedves barátom különleges ajándékkal lepett meg: gímbikavadászat lehetőségével a Háromszéki-havasok külső ívén, Vrancea – azaz Vráncsa – megyében. Így történt, hogy szeptember második felében, kora délután nekivágtunk a hegyeknek. Mintegy három kilométernyi, hegymászással egybekötött cserkelés után értük el a kijelölt vadászterületet, amely a Sovejához tartozó Răchitași térségében, egy idős, zárt bükkös mélyén húzódott.
A helyi hagyományok gazdag szövetét színezik a település eredetéről szóló írások is. A dokumentumok szerint a sovejaiak Rucăr és Dragoslavele vidékéről, a havasalföldi Argeș megyéből vándoroltak ide a XVI. század elején, és megalapították Dragosloveni és Rucăreni falvakat, őrizve szülőföldjük emlékét.
A vidéket legendák is átitatják. Egy régi történet szerint a közeli Câmpuri határában fakad Bucur forrása, amelyet egykor a híres vráncsai betyár rejtekhelyének tartottak. A hagyomány úgy tudja, hogy Bucur a bojároktól szerzett kincseit a Răchitaşul hegy gyomrában, sziklába vájt rejtekben őrizte. A helybeliek állítják, hogy itt régi pénzérméket is találtak, a patakot pedig ma is a Bucur kincséből fakadó víznek nevezi a nép…
A cserkelés során az erdőben német katonák első világháborús síremlékeinél álltunk meg egy percre, csenddel adózva emlékük előtt. Ezt a katonák vérével átitatott helyet az is különlegessé tette, hogy egy fennmaradt levélből tudjuk, hogy Széchenyi Zsigmond 1917 januárjában a román fronton volt, éppen ott, ahol mi jártunk. Az édesapja a következőket írta naplójában: „Zsigáról állandóan jó hírek vannak. Romániában van, Soveja nevű helységben, beosztották a Schützendivisióba (véderő), ami nem tekinthető éppen életbiztosítási intézetnek. Szegény Lilim nem győz érte eléggé imádkozni…” Mégiscsak jól imádkoztak érte, mert – sok más német, román, magyar katonától eltérően – ép bőrrel távozott a frontról nagy vadász elődünk, az akkori huszár Széchenyi Zsigmond.
Bővebben a magazinban!
