Afrikai vadászatomon szokatlan érzés volt a vadonban találkozni a kezükben karddal és lándzsával közeledő maszájokkal. Pedig a mai kornak ők is részei. A maszájok Kelet-Afrika egyik legismertebb és legikonikusabb népcsoportja. Történetük szorosan összefonódik a vándorlással, az állattartással és a külső hatalmakkal való küzdelemmel. Jellegzetes vörös ruházatuk, harcos hagyományaik és pásztor életmódjuk évszázadok óta meghatározzák Tanzánia és Kenya szavannáit.
Őseik feltehetően a mai Dél-Szudán térségéből, több évszázaddal ezelőtt indultak dél felé. A nagy vándorlás a 15–18. század között érte el csúcspontját, amikor a maszájok fokozatosan benépesítették Kelet-Afrika hatalmas füves területeit. Ez nem békés terjeszkedés volt; a maszájok harcos pásztornépként gyakran fegyveres összecsapások révén szereztek új legelőket. Katonai erejük és szervezettségük tette őket dominánssá a régióban.
A maszáj társadalmi berendezkedés alapja az ún. „korcsoportrendszer”. Ebben a hímneműek meghatározott időszakokban lépnek át egyik életszakaszból a másikba, gyermekből harcossá (moran), majd idővel vénekké válnak. A harcosok feladata a közösség és az állatállomány védelme, míg a vének hozzák a fontos döntéseket. A közösség szellemi vezetői a laibonok, akik egyszerre töltöttek be vallási, gyógyítói és politikai szerepet.
A maszájok vallásos hitének középpontjában Enkai, az egyetlen Isten áll, akit az esővel, a termékenységgel és az állatok jólétével hoznak kapcsolatba. A szarvasmarha a maszáj kultúra központi eleme. A vagyon, a társadalmi státus, demég a spirituális élet is az állatokhoz kötődik. A maszáj hagyomány szerint Enkai minden marhát a maszájoknak ajándékozott, ami erős identitást és felsőbbrendűség-tudatot alakított ki bennük a környező népekkel szemben.
Bővebben a magazinban!
