A FeHoVa-n barátokkal beszélgetünk, szép nagyokat mondunk egymásnak, mikor egyszer csak egy mosolygós leányka szól hozzám, és nagyon röviden és velősen annyit mond, hogy – neki kell egy kárpáti zerge. Hümmögök magamban, és nagyon kedvesen visszaszólok, hogy rendben van, de hogy kapjunk egy neked való zergét, azért bizony fel kell menni a hegy tetejére. Többórás mászás szükséges, hogy elérjük azt a szintet, ahol már talán találunk egy jóindulatú zergét, amelyik közel enged magához. Hatalmas vigyor közepette, nagyon magabiztosan kijelentette, hogy neki ez nem akadály. Így abban maradtunk, áprilisban térjünk erre vissza, és akkor lefoglaljuk a vadászatot és pontosítunk a részleteken.
Közben kiderült, hogy a leányka beregi, és eléggé aktívan vadászik otthon. A FeHoVa óta feszt küldte a képeket, hogy megint egy süldő, megint egy kanocska kapitulált. A nyár végére 21 disznó volt a listán, és még két bikát is sikerült elejtenie. Örvendtem, mert legalább a puskát tudja használni, ami nem mellékes, főleg ha egy kicsit messzebbről kell lőni. Első vendégnek raktam be az októberi zerge vadászok listájára. Harmadnapra jött a következő vendég, gondoltam, addig fogunk odafent mászkálni, amíg csak összejön. Tartottam tőle, hogy a tarpai nagy hegyen való mozgás nem lesz elég a kisasszonynak, hogy kondiban tartsa, tudva, hogy a tarpai hegytető borzalmas 150 méteres magasságával nem nagyon képes izomlázat okozni.
Többször beszéltünk, és mindig kiemeltem, hogy mozogjon, eddzen, mert nem lesz egyszerű felmenni a zergékhez. Mondtam, hogy lője be a .308 Win. kaliberű puskáját 200 méterre, és akkor 300 méterig pontosan tudunk lőni. Mert a terepakadályok, az időjárás, a zergék tartózkodási helye miatt lehetséges, hogy 300 méter körüli távolságra kell lövést leadni. Először kicsit szörnyülködött, de pár alkalommal elment lőtérre, és utána sokkal magabiztosabb hangon közölte, hogy a 300 métert is vállalja. Na, gondoltam, ez az én vadászom, mehetünk fel a hegyre! Már nagyon közeledett a vadászat időpontja, amikor depresszió veszélyes jegyeit véltem felfedezni a vadászunk rémült hangjában, és hamar kibuggyant belőle ennek az oka is…




















