Alig vártam az első leopárdlesemet. Három órakor indultunk, és fél négykor már hangtalanul ültem a műanyag kempingszéken. Mindent eligazítottunk, hogy a sötétben tudjuk, hol keressük eszközeinket, Stephen a távcsövet és a lámpát, én pedig az üres üveget, amit az éjszakai toalettnek szántam. A fedezékben ömlött rólunk a víz, olyan érzés fogott el, mintha egy szaunában ücsörögnék. Néha rápillantottam a zebracombra, a kis lőrésen ráláttam arra a helyre, ahová a leopárdot vártuk. Némi fény beszűrődött a nyíláson, kint egy-egy falevelet láttam lehullani; csendes volt körülöttünk minden, csak a madarak csiviteltek, majd alkonyat után ők is elhalkultak. Kibírhatóbb lett a meleg; szúnyogot egyet sem hallottam, csak néhány pók mászkált belül…
Németh Attila
Bővebben a magazinban!
