Szeptember 30-án késő este indultunk el Tádzsikisztán fővárosából, Dusanbéból édesapámmal pamíri kőszáli kecskére vadászni. Sejtettem, hogy ez lesz életem eddigi legkalandosabb élménye.
Utunk a Pamír hegység nyugati vonulatába vezetett, mintegy 150 kilométerre a fővárostól. Utunkat nehezítette, hogy Tádzsikisztán szinte kizárólag hegyekből áll, és a helyi úthálózat nem összehasonlítható az általunk megszokottal. Koromsötétben szeltük át a hegyeket, szakadékokban fekvő, kivilágított bányatavak mellett haladtunk el. Kísérőink nagy kedvvel fogyasztották a „naswá”-t, azaz a napon szárított pordohányt. Ezt nyelvük alá helyezve rágcsálták.
A régi Toyota terepjáró színültig meg volt pakolva vadászfelszereléssel és élelmiszerrel. Édesapám már rengeteg tapasztalatot szerzett hasonló utazásain. Minden bizonnyal ezért tudott olyan nyugodtan aludni; nem érdekelte, hogy a földutak dobálják a terepjárót. Én képtelen lettem volna álomra hajtani fejemet. Inkább kísérőink, Navruz, Tadzsidin és Sokvali beszélgetését hallgattam.
Makó Tamás
Bővebben a magazinban!
