Bakancslistám első helyei között régóta szerepelt egy lovas hegyi vadászat. Kazahsztánt választottam.
Az út nem nevezhető rövidnek. Budapest–Isztambul két óra majd várakozás, Isztambul–Almati öt és fél óra majd várakozás. Almatiból kisbusszal való hét órás utazás után átrakodás egy orosz gyártmányú katonai terepjáróba és újabb egy óra alatt már fenn is voltunk az alaptáborban, amely 1700 m-en volt. Az alaptábor kényelmes en berendezett faházakból állt; befűtött szaunával vártak, amire rögtön lecsaptam. A berendezés egyszerű. Áram aggregátorról – az internetet el kell felejteni.
Másnap reggel terepjáróval vittek fel a lovas táborba, ez 2700 m-en volt. Néhány sátor és lovak. Se kerítés, se karám, se béklyó; a lovak szétszóródva legelésznek. Amelyikre szükség van, felnyergelik.
A puska belövése után jöhet a málházás. A málhazsákokba minden belefért: sátor, matrac, hálózsák, tartalék ruhák, élelmiszer, távcső, lőszer. Magam három kísérőt is kaptam. Egyikük a tulajdonképpeni vezető, akinek a két fia – egy húszéves és egy tizenhárom éves srác – is velünk tartott. Magammal vittem egy, a nyeregre szánt szivacspárnát, ami az út során felettébb jónak bizonyult.
Miskei Ferenc
Bővebben a magazinban!
