Van olyan elmélet, mely szerint az emberiség fejlődésének legfontosabb hajtóereje a kíváncsiság és a lustaság. Ha az elmélet igaz is, csak csoportokra alkalmazható, egyedekre nem. Mert jómagam nagyon kíváncsi és végtelenül lusta vagyok, mégsem állíthatom, hogy különösebben gyorsan fejlődnék. Az azonban biztos, hogy ha kellő mennyiségű kíváncsiságot és kitartó lusta ságot elegyítünk, akkor ennek eredményeképpen elég csiklandós helyzetekbe kerülhet az ember. Most is így történt, ezúttal Zimbabwéban.
Terepjárónkkal az időszakos Gwayi folyó partján gurultunk csendesen. Wayne, a hivatásos vadász gerincvelőből vezetett, közben a telefonján matatott valami halaszthatatlant, gondolom, pornófilmet nézett. A platón Fidi (született Fidelitas, de vadász cikkben nem politizálunk), a nyomkereső, mellette jómagam és a kötelező kíséretül szolgáló géppisztolyos természetvédelmi őr, a „scout” ücsörögtünk. Száraz évszak lévén, a folyónak ez az ága kiszáradt, de a mederben így is dúsabban nőtt a fű, a bivalyok nagy örömére. Mi pedig bivalyt kerestünk.
Bővebben a magazinban!
