Nagy álmom, hogy terítékre tudjam hozni a „Big five” állatait. A bivaly, a leopárd és az oroszlán már sikerült, a következő az elefánt volt. Első elefántvadászatomra a Caprivi vidékére utaztam. A vadászfilmeken láttam, milyen közelről kell az agyarasokra vadászni, ez különösen izgatott. Mindjárt az első nap részem volt ilyen élményben. 21 méterre álltam egy bika farától, s amikor észrevett minket, megfordult, szétcsapta a füleit, és hatalmasat trombitált. Sajnos csak 40–42 fontos agyara volt, ennél jobbról álmodoztam. Így a scout a levegőbe lőtt, az elefánt pedig távozott. A következő 12 nap hiába kerestünk hajnaltól napestig – nem találtunk még ilyet sem, nemhogy ennél nagyobbat.
Az utolsó előtti napon végre megfordult a szerencse. A terület tulajdonosa a vaditató kutak ellenőrzése közben megpillantott egy nagy testű bikát. Bár az agyarát nem látta, odaküldött bennünket. Másfél órás száguldás után értünk a közelébe, majd rácserkeltünk. A bika fekve aludt! Sajnos az agyarát mi sem láttuk, pedig vezetőm még egy fára is felmászott, hogy meg tudja ítélni. Félórás feszült várakozás után, a bika végre felébredt és felkelt. De benn volt a sűrűben, rá kellett cserkelnünk.
Bővebben a magazinban!
