Vadásztársaságunk területén nagyon megfogyatkoztak a vaddisznók. Türelemmel, kitartással, éjjellátók-hőkamerák segítségével össze lehet futni eggyel-eggyel, de tisztes agyarasra nincs sok esély. Ezért Závár Szabolcs barátommal (nomen ist omen) úgy döntöttünk, külföldön próbálunk szerencsét. Tádzsikisztánt javasoltam, ahol korábban egy megerőltető, páratlan élményt nyújtó vadászaton vettem részt. De barátom nagyon elfoglalt, ezért inkább valami közelebbi és rövidebb vadászutat szeretett volna. Törökország kézenfekvő választásnak tűnt.
Három-három jó agyarú kan volt a célunk. A török vadásztató biztosított, a hat kant két-három nap alatt meglőjük. Ez egy kicsit elbizonytalanított… Csak nem ketreces disznók? Vagy ki vannak kötve? A szervező nevetve mondta, ne aggódjam, elkísér bennünket, és minden rendben lesz. Éjjel fogunk vadászni, ezért puskáinkon feltétlen legyen megfelelő hőkamerás céltávcső. Törökországban nem lehet fegyvert bérelni, mindenkinek vinnie kell a sajátját. A reptéren gördülékenyen ment a fegyverek vám kezelése. A helyi szervező várt, és egy tipikus török kisvárosba vitt bennünket. Kényelmes szállodában helyeztek el minket. Az ablakon kinézve, nagy hangszórókkal felszerelt mecsetet láttam, de nem tulajdonítottam neki jelentőséget.
Bedobtuk a táskákat a szobákba, sebtében átöltöztünk, és máris indultunk vadászni. Megbeszéltük, hogy felváltva vadászunk, Szabolcsé az első lehetőség. Kétórás autózás után értük el a vadászterületet. Ettől kezdve a kísérő, Zakaria időnként meg állította a kocsit, és hőkamerával körbenézett. A harmadik megállásnál intett, lát valamit, próbáljunk meg rácserkelni. A hold nem mutatta magát; csillagfényben, a lábunkkal próbáltuk kitapogatni a következő lépést. A talaj erősen köves, sziklás volt, amelyeket a sötétség ellenére is látni lehetett valamelyest. Mintegy 15 perc cserkelés után Zakaria felállította a lőbotot, és intett Szabolcsnak, készüljön a lövésre. De én csak két termetes borzot láttam. Zakaria is jobban megnézte, szabadkozva intett, hogy tévedett – menjünk…