V. V.: Az első kötelező kérdés: hogyan és mikor kezdtél el vadászni?
K. B. Z.: Amióta az eszemet tudom, vadászom. Első fegyverem a légycsapó volt, gyerek- és kiskamasz koromban a fészekszedés, hurkolás, agarászás volt lehetséges. 17 évesen lettem vadászjelölt 1977-ben. Ahogy elértem a 18 éves kort, beadtam a kérelmet. Akkor nagybátyám, Kajdi József volt a vadásztársaság titkára, a szárnyai alá vett, 1978. 3. 3-ától hivatalosan is vadász vagyok.
V. V.: Neved elválaszthatatlan az általad létre hozott vadászati állandó kiállítástól, mely a Vadászati Világkiállításnak is része volt. Hogy lesz valakiből kiállítás-létrehozó?
K. B. Z.: Világéletemben gyűjtöttem a trófeákat, vadászati relikviákat. Eleinte lefőzött trófeákat, aztán nyakpreparátumokat, majd teljes alakos preparátumokat készíttettem zsákmányaimból. Cégünk épület csoportjának egyik tetőterében eredetileg magamnak szerettem volna egy nagy dolgozó szobát, ahol gyönyörködhetem zsákmányaimban is. Meg két hálószobát – egyet magamnak, ha úgy alakul a helyzet, egyet pedig vendégszobának. Ebből alakult ki az állandó vadászati kiállítás.
A helyiség padlóján van egy nagy iránytű, azt még magamnak terveztem, hogy ha elindulok a világba, tudjam, merre menjek és honnan indultam. Számos Csergezán-ereklyénk is van, hiszen a művész megyénk szülötte, Záhonyban jött a világra. És ha már említem a határvárost… nálunk a béke szimbóluma még a jelenlegi szörnyű háború előtt kikerült a falra! Szeretem a jelképeket: például a két hálószoba egyike a „Nagy-Magyarország”, a másik az „Afrika-szoba”.
Bővebben a magazinban!
