Egész délelőtt azon fáradoztam, hogy egy zsiráfcsapatról készítsek fényképfelvételt. Sajnos nem sikerült. Fáradtan és szomjasan indultam vissza táborom felé. Még mintegy négy órányi út volt hátra, amikor két orrszarvút vettem észre, amelyek a nagy forróság ellenére igen fürgén mozgolódtak a sztyeppén. Egy kilométernyire lehettek tőlem. Elhatároztam, hogy lefényképezem őket.
A szél kedvezőtlen volt, feléjük fújt, így nem tehettem mást, mint hogy szemmel tartva őket, nagy ívben kanyarodtam, s úgy igyekeztem megközelíteni helyüket. Egy idő múlva a rinók lefeküdtek egy bokor alá. Nagy szerencsénkre ez alkalommal kivételesen nem kísérte őket a kullancsmadár, az orrszarvúk állandó útitársa, illetve utasa, így hát feléjük lopakodtunk.
Két emberem társaságában voltam, akikhez még egy-egy maszáj tartozott, és kis csapatunknak sikerült az állatokat jó széllel mintegy százhúsz méterre megközelíteni. Az utolsó kihasználható fedezéket egy elhagyott termita dombból kinövő tüskés bokor nyújtotta, és teleobjek tíves gépemmel sikerült néhány felvételt készítenem róluk.
Bővebben a magazinban!
