Abban az évben már december elején megkezdődtek Zimbabwéban azok a felhőszakadással járó viharok, amelyek általában csak karácsony körül érkeznek. Bennünket is elkapott egy a Kariba-tavon, miközben éppen csónakunk bedöglött motorját próbáltuk életre kelteni. A víz hólyagzott a mogyorónyi esőcseppektől. A pillanatok alatt tarajossá vált hullámok utálatosan dobálták meghajtás nélkül sodródó csónakunkat. Fél perc alatt pacallá áztunk. Aggódtam, nehogy fel borítson minket a vihar, mert nem szerettem volna krokodileleségként végezni. De az égzengés, amilyen hamar jött, olyan hamar ment is. Kiderítettük, hogy a benzinszivattyú gumimembránja repedt el, így némi fondorlattal az üzemanyag-ellátást ejtőtartályosra alakítottuk át, a motor szépen dolgozott, és mire megérkeztünk a Chete Nemzeti Parkban lévő vízparti táborba, addigra meg is száradtunk a 36 fokos melegben. (Másnap egy szakadt biciklibelső és egy körömcsipesz segítségével generáloztam a szivattyút; valószínűleg ma is azzal a membránnal jár…)
De hogy kerül Takács Pista a budai várból Chetébe oroszlánra vadászni? A dolog azzal kezdődött, hogy zimbabwei outfitterem, Wayne, november közepén nagyon kedvező kondíciójú „last minute” oroszlánvadászati ajánlattal keresett meg. Tudtam, hogy elfoglaltságaim miatt nem tudok hirtelen repülőre pattanni, és hogy a legkedvezőbb ajánlat sem tenne jót a családi költségvetésnek. De már csak sportból is alkudni kezdtem, és mivel nem volt tétje a dolognak, a végsőkig kupeckodtam. Végül olyan feltételeket harcoltam ki, hogy magam is meglepődtem.
Halmágyi Takács István
Bővebben a magazinban!
