Abban a régi jó időben, mikor nem biciklin, de még lovon járt a magyar, az volt a közmondás, hogy: „Kanca elli a lovat, de zab az anyja.” Kis változtatással ma ezt így is mondhatjuk: „Asszony szüli az embert, de szerencse az anyja!” Én, hála Istennek, nem panaszkodom eme közmondásanyámra sem. … (Ez a néhány pontocska azt jelenti, hogy megkopogtattam az asztalt, mert ilyenkor fát kell érinteni.) De hát a szerencse vadászembernél nemcsak a vad szerencsés elejtésében áll ám, hanem a meg hívások szerencsés kapásában is. Meg azután bele is kell tudni markolni ennek a szeszélyes istenasszonynak frizurájába, és ott marasztalni, ha egyszer jelentkezik, mert aki sokat gondolkozik, azt elhagyja ám hamarosan, mint minden asszonyféle, ha az ember ki nem használja azt a bizonyos „gyenge pillanatot”. Ezt tudva, markoltam én bele hirtelen Fortuna istennő üstökébe, mikor egy kedves skót barátom levelét megkaptam, melyben azt kérdezte, hogy hajlandó lennék-e az ő augusztus 25-én tartandó grouse-hajtására eljönni?
A meghívás megjött – az elhatározás kész volt: megyek. Pedig hát a vadászat helye nem kevesebb mint 2500 kilométernyire fekszik innen, tehát oda-vissza 5000 kilométernyire. – Egy madár, melynek elejtéséért valaki ötezer kilométert utazik… Milyen madár lehet az?! – fogják magukban kérdeni azok, kik nem ismerik. Hát, kérem, akik tudják, azok ne olvassák. Akik pedig nem tudják, azoknak meg mondom, hogy a grouse egy fajdféle, mely különös szokásainál és villámgyors repülésénél fogva egyike a világ legsportosabb repülő vadjának, s mely a világon sehol másutt, csak Észak-Anglia, Skócia és részben Írország fátlan, erikás hegységeiben és kisszámban némely környező szigeten él. De éppen ezért az egész világ sportsmanjei ide kénytelenek összejönni, ha abban a gyönyörű élvezetben akarnak részesülni, melyet vadászata nyújt. Röpte még leginkább a novemberi hajtott fogolyéhoz hasonlítható, de mérhetetlenül sebesebb, s azért nehezebb, mert míg a fogoly rendszerint egy síkban repül, addig a grouse állandóan ugyanazon magasságban surran el a talaj felett, s így állandóan követi annak hullámait. Nagyságra sokkal nagyobb a kinőtt fogolynál, inkább fácántyúknagyságú, de az öreg kakasok elérik a kisebb paraszttyúk nagyságot is. Színük fiatalkorban világos csokoládé barna, öreg korban azonban sötét csokoládészín, alul fekete; szemkörülete majdnem a nyírfajd kakaséhoz hasonlóan csupasz és élénkvörös. Lába, mint minden fajdféléé, az ujjak végéig tollal benőtt.
Bővebben a magazinban!
