Az ember életét nem mindig hűvös mérlegelés alapján meghozott döntések irányítják. A barátság, a kölcsönös szimpátia sok racionális érvet felülír. Alfonso Lorenttel Kirgizisztánban ismerkedtem meg, ahol Marco Polóra vadásztam. Olyan jól összebarátkoztunk, hogy utána is tartottuk a kapcsolatot. Így történt, hogy húsz évvel és húsz kilóval az ideális időpont után elkezdtem vadászni az ibériai hegyekben.
A spanyolok jól el vannak látva hegyi vaddal. Négyféle kecskéjüket különbözteti meg az SCI, és sörényes juh is él az ibér bérceken. Alfonso elmondta, hogy jó szervezéssel egy hét alatt mind az öt állatot terítékre lehet hozni. De én nem azért vadászom, hogy statisztikai eredményeket érjek el, hanem azért, hogy élményeket szerezzek. Így aztán az ötféle vadat három út alkalmával terveztem elejteni. Az első útra elmaradhatatlan vadász barátommal, Zsolttal utaztunk, aki Kirgizisztánban is útitársam volt. Odafelé Zsolt, aki néhány évvel és kilóval szegényebb nálam, egyfolytában azon aggódott, hogy sikerül-e majd nekem a tervezett sörényes juhot és kecskebakot is terítékre hoznom. A saját sikerességében persze biztos volt. Mondanom sem kell, olyan szerencsés voltam, hogy nekem már mindkét vadam feküdt, mikor ő még semmit sem lőtt… Végül persze ő is terítékre hozta a maga vadfajait, de addig a helyzet remek lehetőséget adott az ugratására, amit természetesen alaposan ki is használtunk Alfonsóval. Ezek után nem volt kérdéses, hogy rövidesen visszatérek Spanyolhonba. Ezúttal Csaba barátom kísért el. A cél ezúttal a „Beceite” és a „Ronda” spanyol kőszálikecske-alfajok egy-egy bakjának terítékre hozása és természetesen a hispán vendégszeretet kiélvezése volt.
Bővebben a magazinban!
