V. V.: Első kötelező kérdés: hogyan kezdtél el vadászni?
B. A.: A családunkban nem volt vadász, engem nem apám-nagyapám vezetett be a vadászatba. Sárváron születtem, ami akkor még sokkal kisebb település volt; hozzá mi a legszélén laktunk. Mikor kölyökkoromban kaptam egy légpuskát, a vadászvér feltámadt bennem. Középiskolába Sopronban jártam, s iskolánknak jó kapcsolata volt az Erdészeti Egye temmel, ez is erősítette a kötődést. A katonaság után pedig a Gödöllői Agrártudományi Egyetemre jártam. Végül a rendszer váltás után, már az új jogi környezetben, 1990-ben tettem le a vadászvizsgát – azóta van vadászjegyem.
Sosem voltam területes vadásztársaság tagja. A fizető vadászvendég helyzete sok lehetőséget, de egyben sok korlátot is jelent. A kilencvenes években több helyen én voltam az első fizető magyar vendég. Mert magyar vendég már akadt – de nem fizető… Sok helyütt magyar nyelvű árjegyzék sem létezett. Egyszer egy volt gödöllői évfolyamtársam bátyjának panaszkodtam erről, aki ezt továbbmondta az egyik erdészeti vezér igazgatónak; a legenda szerint így született az első magyar nyelvű árjegyzék…
Ettől függetlenül jó élményeim vannak a magyar erdészeteknél. Magas színvonalú szakmaiságot tapasztaltam, és – bár nem hagytam náluk sok pénzt – mindig a legjobb értelemben vett vendégként kezeltek.
V. V.: Külföldi vadászataid?
B. A.: Először Szerbiába jutottam el külföldre. Farkast szerettem volna lőni; nagyon érdekes volt bepillantani egy másik ország vadászati viszonyaiba, kultúrájába. Azóta szeretek idegen vidékekre járni vadászni. Legkedvesebb külföldi vadászatom helyszíne Ausztria, amolyan igazi fapados, embert próbáló zergevadászat… Sajnos ma már nem tudnám meg ismételni, aligha bírnám fizikailag. Beck Tónival voltam, neki pedig nemcsak lőtudása, de a fizikai felkészültsége is legendás. Majd belehaltam, hogy valamiképpen tartani tudjam vele a tempót.
Bővebben a magazinban!
