Érkezésünkkor kicsit meghatódva léptünk be az épület be. A földszinten egyszerű konyha és étkező, az emeleten három kis szoba. A berendezésen látszott, nagyon régi, sokat használt bútordarabok. A falon Brezsnyev, a volt Szovjetunió egykori főtitkárának fotója. Hosszasan elgondolkodtam, előttünk hány államfő és más fontos, közismert személyiség ült ennél az asztalnál, pihent az emeleti szobák ban. Felemelő érzés volt, hogy megszállhattunk ebben a sokat látott épületben és vadászhatunk a környező hegyekben.
Délután a megbeszélt időben megérkeztek kísérőink, apa és fia. Kocsiba ültünk, és rövid autózás után a társamék jobbra, mi balra indultunk. Egy eleinte enyhe kaptatón indultunk a hegyek felé, amely később egyre meredekebb lett; végül az ösvény elfogyott, sziklák és bokrok között, sokszor négykézláb kapaszkodtunk tovább, egyre mélyebb szakadékok oldalán. Rám izzadt a gúnya, egyre nehezebben kapkodtam a leve gőt. Szerencsére néha megálltunk, s a szemközti hegyoldalt távcsöveztük zergéket keresve, de nem láttunk egyet sem.
Nemsokára két lövés visszhangzott a hegyek között. A kísérőm mosolyogva mondta: „A társad meglőtte a zergéjét.” Örültem nagyon, de kicsit irigyeltem is, hiszen neki már nem kell hegyet másznia. Továbbkapaszkodva, egyszer csak egy kanyar után felbukkant egy magasles. De milyen magasles! Ez tényleg „magas” volt – a létra egy helyen derékszögben megtörve, legalább tíz méter hosszan vezetett a kosárba, ami egy hatalmas sziklához volt hozzáépítve a nagyon mély szakadék oldalán.
Bővebben a magazinban!
