Sógorom Hohenlohe herceg javorinai birtokának tisztviselője. Az uradalmi vadászterületen szigorúan tilos medvét lőni, de a medvevadászat elrendelésének megvolt a magyarázata.Előtte való nap egy jurgovi, tizennégy éves leányt gombaszedés közben megtámadott és széjjeltépett egy anyamedve, mely két boccsal járta a vidéket. A lakosság meg volt rémülve, a pásztorok nem merték nyájaikat legeltetni. Így a hercegi uradalom igazgatója elrendelte a vérengző fenevad kiirtását.
Ez ugyanaz a medve lehetett, mely két évvel ezelőtt egy oszturnyai leányt megtámadott és súlyosan megsebesített, úgyhogy csak hosszú, heteken át tartó kórházi ápolás után gyógyult meg. Tehát medvére fogunk vadászni! Nagy örömet jelentett nekem, ki igen sokat vadásztam a Szepességben olyan helyen, ahol medve volt, kinek sok rokona, ismerőse lőtt már medvét, ki azonban a szabadban eddig élő medvét még nem láttam.
Zdjáron át Javorinára érkeztünk. Ez ország szerte híres vadászparadicsom, hol az 1926-ban elhalt Hohenlohe herceg, ki egész életét a vadászatnak szentelte, kiváltképpen medvét, zergét és szarvast gondozott, de más ritka vadakat, bölényt, kőszáli kecskét is meghonosított. A háborút követő nehéz idők itt is éreztették vadpusztító hatásukat, de a vadállomány nagy részét a hű vadász személyzet meg tudta menteni. Az uradalom most a fiatal Hohenlohe herceg birtokában van, ki maga is passzionátus vadász.




















