Minden vadászbeszámoló azzal kezdődik, hogy „milyen hosszú volt az út odáig” – de ez az utazás tényleg hosszú volt! A Budapest–Belgrád–Moszkva–Jakutszk szakasz rendes, menetrend szerinti lökhajtásos gépekkel is majd egy nap. Batagajba már csak propelleres helyi járat vitt. Onnan dobozos Ural teherautókkal (nem véletlenül nem személyautókkal mentünk…) jutottunk el egy folyópartra, onnan felfújható roham csónakokkal utaztunk tovább. Végül a parton ránk váró óriási quadokra ültünk, és ezekkel még hét- (7!) órányi zötykölődés árán, nem sokkal éjfél előtt érkeztünk meg a bázis táborunkba. Valamennyien együtt, egy jókora farost kunyhóban aludtunk – el lehet képzelni, milyen zsúfoltan voltunk.
Másnap kora reggeli kelés, majd rövidesen újra a quadokon ültünk. Vadászatvezetőnk, Gyésa már korábban elment, előttünk járva gyalog cserkelve kereste a kosokat. Olyan rejtőruházata volt, amilyet még mesterlövészeken sem nagyon látni. Aznap tizenvalahány birkát látott; megpróbáltam rájuk cserkelni. Jó magasra felkapaszkodtam utánuk, de mindig csak elfelé mozogtak, fel kellett adnunk. A nap vége felé egy folyó szigetein rendeztek nekünk hajtást. Egy quad a vadászokkal elállt az egyik végén, a többi a másik vége felől dudálva, kiabálva „hajtott”. Csak egy sörétes puska volt, azt adogattuk egymásnak, mégis lőttünk vagy tíz havasi nyulat és ugyanannyi hófajdot, nyári tollazatban.
Nagyon megfogott a táj. Kimondhatatlanul nagy minden, messzire ellátni, és számomra először nyert értelmet a „végtelen” kifejezés. Első pillantásra kopárnak és kihaltnak látszik a vidék, de ha jobban megnézi az ember, felfedezi az állatvilág nyomait. Ragadozó madarak keringenek a magasban, sokfelé farkas-, medve- és persze vadbirkaürülék. Napközben egész jó volt az idő, a napon 13–15 fokos meleg is előfordult, de érződött, hogy a hegyek ontják a hideget. Korán kelt a nap, és későn sötétedett. Mivel hárman voltunk vadászok (meg egyik társam fia kísérőként), sorsot húztunk, s egy bonyolult szisztéma szerint állandóan változott, mikor kit illet az első, kit a második, kit a harmadik vadászati esély.




















