A leticiai légikikötőben (Kolumbia, Amazonasi régió) Zorro, az indián vezetőnk várt. Alacsony, vékony testalkatú, kecskeszakállas férfi, haja lófarokban végződik. Ritkás fekete bajusza szúróssá, figyelmessé teszi tekintetét. Lábán gumicsizma, viseltes nadrágja övén macséta. Nyakában vaddisznóagyarból és kókuszból font nyakláncok díszelegnek, válláról egy kis zsák csüng alá.
A fogadótérből kilépve, szoborcsoportba ütköztünk: egy indián, kezében anakonda, mellette két jaguár. Zorro letérdelt előtte, és egy rituáléba kezdett. Szákjából kis kanálnyi zöld port és cseppnyi, fekete, gyantaszerű anyagot vett a szájába. A zöld por a „mambé”, ami zúzott, szárított kokalevél és fakéreg hamujának keveréke. Ezt fogyasztják az erőnlét és energia biztosítására. A fekete gyanta pedig párolt dohány. Ezzel a szertartással üdvözölt.
Magunkhoz vettük a gumicsizmáinkat, majd indultunk. Érezni lehetett a párás, sűrű levegőt, hallani a dzsungel ezernyi hangját. Az száraz és esős időszakok félévente váltják egymást. Esőzéskor a folyam kilép a medréből (Leticiánál most négy kilométer széles), és elérheti a tíz kilométer szélességet is. Elönti a dzsungelt, a víz másfél–két méter magas, csak csónakkal lehet közlekedni. De jelenleg száraz évszak van.
Alig tettünk pár lépést az ősrengetegben, Zorro felvett egy sötétbarna gyümölcsöt, kettévágta és bekente vele a homlokunkat és kezünket. Azt mondta, ez megvéd az erdők rossz szellemétől, mivel a gyümölcs illata a jó szellemeknek kedves. Macsétájával a fáról lelógó indából kimetszett egy ötvencentis darabot, majd ajkához emelve, szájába csöpög tette a vizet. Mi is kíváncsian ízleltük meg a növényből kicsöpögő nedűt.
Bővebben a magazinban!
