Családommal együtt indultam a pireneusi zerge vadászatára. A szervezők ígérete ellenére vezetőm, a huszonegy esztendős Michael nem beszélt angolul. Ami nem jó, mert így keveset tudsz meg az ott élők mindennapjaiból, a vadászati szokásaikról, kimaradnak az érdekes történetek, az esetleges ottani rekordok, az itthoni törvényeinktől eltérő szabályok és más érdekességek.
Volt bennem előzőleg némi fenntartás kísérőm igen fiatal kora miatt is. Mennyire lesz tapasztalt, mennyire ismeri a területet? Minden vadász tudja, hogy idegen helyen, országban a jó kísérő fontosabb, mint saját tapasztalatunk vagy ismereteink. Kicsit megnyugtatott, hogy Michael hároméves kora óta járja a hegyeket, s már tizenhat évesen vizsgázott vadász lett, ami nálunk csak tizennyolc éves kortól lehetséges.
Kísérőm szerencsére kemény, jó kötésű, keveset beszélő srácnak bizonyult. Jó benyomást tett rám, bíztam benne, ami fontos a közös vadászat alatt. Ha látod a másikon, hogy profi, ért ahhoz, amit csinál, akkor elfogadod a tanácsait, könnyebben tudtok együtt cserkelni, bírálni, egyszóval eredményt elérni! Ám ha kételkedsz a másikban, visszakérdezel, az sokszor elég az elhalasztott esélyhez.
Az is előnytelenül hat, amikor érzed, hogy kísérőd csak túl akar lenni a vadászaton, csupán egy vendég vagy a sok közül, akivel meglövetnek valamit. Általában kedvező tapasztalatom van a helyi emberekkel. Érzem, hogy valóban együtt vadászunk. Ismerik területüket, a helyi vad szokásait. Rossz tapasztalatom inkább a vadásztató irodák munka társaival volt, akiket rendszerint csupán az érdekelt, hogy minél hamarabb fejezzük be a vadászatot.
Bővebben a magazinban!
