Vannak szavak, amelyek a világ egyes részein különösen nagy ellenszenvet ébresztenek. Afrikában ilyen a „poaching”, a vadorzás. Hiszen Afrika természeti kincseinek egyike a földrész csodálatos állatvilága, melyet a változó körülmények között kell megőrizni.
És ezt veszélyeztetik a vadorzók…
A vadorzásnak különböző szintjei vannak. A – bár koránt sem lebecsülendő, de – talán legkevésbé veszélyes, mikor a helyi lakosok saját élelemszerzési célból orvvadásznak, hogy táplálékukat kiegészítsék. Ez szerencsére csökkenő tendenciát mutat, mert az élet színvonal sok helyen lassan emelkedik, a félnomád életmódot folytató helyiek száma egyre csökken, növekszik az urbanizáció és a helyi hatóságok presztízse.
A saját célra való vadorzásnál veszélyesebb, mikor az alacsony életszínvonalat, a hatóságok gyengeségét, a korrupciót kihasználva, a helyi lakosok csoportjai – sajnos olykor fegyveres testületek tagjai is – üzletszerűen irtják a vadat, és a húst illegálisan értékesítik „fekete vágóhidakon” a lakosság részére. Szerencsére a fenti okok miatt ez is egyre inkább csökkenőben van.A következő szint, mikor háborús-polgárháborús viszonyok között az állami ellenőrzés szinte megszűnik, nagy mennyiségű fegyver kerül ellenőrizetlenül a lakossághoz, és élelmiszerhiány lép fel. Ilyenkor országrészek-országok vadállománya juthat a kipusztulás szélére. Talán ez okozza a legnagyobb kárt az afrikai vadállományban. Hiszen amíg a háború tart, ameddig nem állnak helyre a – legalább afrikai mércével – ellenőrzött, rendezett viszonyok, addig semmit sem lehet tenni az állatok védelméért. És régi, szomorú igazság, hogy a háborút könnyű elkezdeni, de nagyon nehéz befejezni…
Bővebben a magazinban!
