Én még sosem jártam korábban Afrikában vadászni, Ugray Tamás barátom viszont „sokszoros visszaeső”. Furcsa párként együtt indultunk dél-afrikai szafarira.
Repülőgépünk unottan tottyant le Johannesburg repülő – terének betonkifutóján, nagyjából úgy, mint a tarlóról visszatérő vadlibák a halastó éjszakai tükrére. Lassan tértem magamhoz. A látottak lenyűgöztek. Homlokom még fehér volt, úgy szorítottam a gép ablakához, mikor Kenya, Szudán és a Kilimandzsáró felett repültünk. Istenem, mennyit olvastam róla!
Saját fegyvereinket vittük magunkkal. Az átszállásoknál nem volt baj „ügyintézésileg”, de most aggódtunk a kekeckedő, kákán is csomót felfedezni vélő hivatalnokok ügybuzgalma miatt, de felesleges volt. Vendéglátó irodánk tulajdonosa személyesen várt bennünket minden előre kitöltött dokumentummal, puskáinkat felvéve már csak a modern épület előtt várakozó kisbuszba kellett beszállnunk.
Bővebben a magazinban!
