A mormota – vagy ahogy a helyiek hívják: „tarbagán” – igen nagy számban él Mongóliában. Üreginyúl-méretű rágcsáló. Nagy telepekben, a sziklás talajba vájt mély odúkban tanyázik. Téli álmot alszik.
Vadászata nemzeti sportnak tekinthető, prémjét értékesítik, húsát megeszik. Egy tarbagánvadász hajnaltól napnyugtáig akár 20–40 állatot is elejthet. A mongolok 0,22-es kispuskával lövik a mormotát, amely nem megy messze odúja bejáratától, és még halálos lövéssel is oda igyekszik vissza. Ha be tud ugrani, oda a zsákmány, mert onnan ugyan ki nem ássa senki. A vadászat vagy messziről leadott, pontos lövéssel történik, vagy pedig tánccal. A precíziós lövést mindenki el tudja képzelni (legfeljebb nem gyakorolja…) – nem így a tánccal történő vadászatot.
Ez utóbbi a tarbagán kíváncsiságára alapoz. A vadász sapkát húz, melyen két hófehér, jakszőrből készített pompon billeg. Jobb bokájára is jakszőr pompont köt, kezébe is ilyet fog – ez vagy húszcentis bőrszíjon fityeg. Ütött-kopott, nyílt irányzékos leventepuskája a hátán. Tánclépésekkel indul a kiszemelt vad felé. Fejét billegteti, sapkabojtjai repkednek. Kezében a szíjra kötött jakszőrbojtot forgatja maga előtt. Néhány lépésenként megáll, helyben billegtet és forgat, majd indul tovább. A mormota kíváncsian bámulja a furcsa jelenséget. Két hátsó lábára áll, első lábaival pofácskáját dörzsöli. Úgy elcsodálkozik, hogy menekülni is elfelejt. Mikor a vadász kellően közel ér, lassan hasra fekszik, közben jobb lábát csóválja a rajta repkedő bojttal. Fektében céloz és lő. Ha pontosan, megvan a zsákmány. A módszer furcsa, de működőképes. Nemcsak végignézni volt szerencsém, de ki is próbáltam. Bár így nem sikerült tarbagánt lőnöm, de tapasztaltam, hogy az állatok figyelme leköthető a bojtokkal.
Bővebben a magazinban!
