Két évvel ezelőtt részt vettem egy nagyon izgalmas kafferbivaly-vadászaton, sikerült kettőt lőnöm pár perc alatt, jó néhány tölténnyel. Szerettem volna megint feldobni az adrenalinomat. Így mikor felhívott torontói Tony barátom, hogy nincs-e kedvem vele elefántra meg vízilóra vadászni, igent mondtam. Azzal, hogy az elefánt nem érdekel, a hippo meg csak akkor, ha van esély a parton lőni, nem pedig, amikor nyugodtan lubickol. Rövidesen Namíbia legkeletibb részén, a Zambézi es a Chobe folyók összefolyásánál találtam magamat.
Vadásztatónk tősgyökeres namíbiai farmer, hivatásos vadász, Toby volt. Hozta magával a szomszédját, Emilt, hogy legyen még egy puska, ha kell. Az ő helyében én is hoztam volna magammal valakit. Sosem tudni, hogy milyen két balkezes vendég jelenik meg, és akár az életébe kerülhet a kaland. Tony és én egyetértettünk abban, hogy „a temetők tele vannak hősökkel” – félretettük hát egónkat, nem bántuk az extra puskát. Mint később kiderült, szükség is volt rá…
Bővebben a magazinban!
