Soltész Pista, nagy tudású Afrika-vadász barátom megfogalmazásában: „Aki először jön Kongóba, az kalandvágyó, komoly vadász. Aki másodszor, az nem normális.” Régóta tudom, hogy jómagam a nem normálisak közé tartozom, és ezt a tényt bizonyítottam azzal, hogy két évvel az előző túra után újra kiutaztam Kongóba, ahol sárgahátú bóbitásantilopot szerettem volna lőni…
Az Ouessótól negyven kilométernyire fekvő Mgombe település vadászati felügyelőjénél kezdtük a hivatalos programot. Kiváltottuk az engedélyeket, aminek a felügyelő nagyon örült. Tíz hónapja volt a hivatalában, ezalatt mi voltunk a másodikak, akik vadászati engedélyért folyamodtak hozzá. Elmondta, hogy a kongói kormány az ő régiójában ötven hivatásos vadászt állított munkába. Ennek hatására radikálisan csökkent az orvvadászat.
Kétféle papírt kaptunk. Apróvadra az úgynevezett „pöti sasszé” (petit chasse), nagyvadra a „gran sasszé” (grand chasse) szolgált, amelyen föl volt sorolva, hogy mely vadfajok ejthetők el. Hogy ténylegesen mit lőhetünk, azt ő se tudta, mivel az engedélyt harminc éve nyomtatták, és azóta egyes vadfajok természetvédelmi státusa változhatott.
Bővebben a magazinban!
