Az állatorvosi egyetem elvégzése után a munka és az élet nagy dolgai miatt csak lazán, az internet segítségével tartottam a kapcsolatot az évfolyamtársaimmal. Egyikük, Tibor, Texasban dolgozik, munkája révén sok, komoly helyi vadászt ismert meg. Ezek felajánlották neki, hogy menjen el velük vadászni, de Tibi (hála érte!) inkább engem protezsált be.
A helyi fiúk pozitívan álltak hozzám. Gyorsan kitűztek egy november eleji időpontot, a fehérfarkú szarvas vadászidényének a kezdetére. Október közepétől nyitják meg a lehetőséget egy hétre az íjászok előtt, majd hasonló időszakra az elöltöltő puskások, ezek után pedig a modern golyós fegyveresek következnek. A helyiek által mutatott képek nem kecsegtettek nagy agancsú bika elejtésének esélyével. Ez nem zavart, nekem elég a faj egy reprezentáns egyede, amellyel nem kell szégyenkeznem. Jobban örülök egy átlagos, de természetes körülmények közt fejlődött bikának, mint egy tápon hizlalt kerti kapitálisnak. Elégedetten indultam útnak. A houstoni repülőtéren várt Tibi. Már az első órákban éreztem, hogy nagy kalandban lesz részem Texasban.
Ugyanis már a reptéren eltévedtünk. A negyedórányira leparkolt autónkat másfél óra múlva találtuk meg, majd Tibi hatvan mérföldnyire fekvő házához mintegy három és fél óra alatt értünk oda. Közben a GPS segítségével is háromszor tévedtünk el…
Bővebben a magazinban!
