Jebelleinnél sok vad van, de főképp kérődzők. Nőm antilopokat akarván lőni, kiment; barátomat vele küldtem. Én meg még egy próbát teszek vízilóra. Dr. Bálint, Slatin titkára, jómagam s négy fekete csónakba szálltunk; csak én vittem fegyvert, éspedig dupla Cordite rifle-met. Dr. Bálint kormányzott, s én a csónak elejére ültem. Nyolc–tíz vízilovat láttunk a Nílus közepén bukdácsolni, és egyenest feléjük eveztettem. A legnagyobbikat szemeltem ki, és annak tartottunk. Rengeteg nagy állat lehet az irtóztató feje után ítélve. A folyó közepén kis ladikunkkal meg – álltunk, s lövésre készen vártam! „Brrrrr!” – horkol egyikük, de nem az! Ez kisebb! Várok… Megint: „Brrrrrrrrrr!” – s alig tíz lépésre tőlem egy nagy víziló bukkan föl a borjával, s fölemelve orrát, hirtelen eltűnik a víz tükre alatt! „Oaaúúú–Brrrrrrr!” – itt az óriás! Nincs ötven lépésre. Füle tövére célzok, ami ma bizony nem gyerekség, mert a szél erős hullámokat vervén, a csónak táncol. Tompán hangzik a lövés, az erdőkből sokszoros visszhangot küldve, és a víziló hirtelen eltűnik, de látom egyik lábát – tehát fölfordult. Hamar töltök, és rosszat sejtve fölállok.
Bővebben a magazinban!
