Várakozáson felül kényelmes volt, de persze orosz módra. A radiátorokat a földből feltörő termálvíz melegítette, ami utána kifolyt a ház mögötti patakba. Az angol WC-t is termálvíz öblítette – az is a patakba folyt…
Hogy pontosan hol volt a ház, nem tudtuk, mert az titkos volt. Egyáltalán, Kamcsatkán minden titkos volt. Talán az USA és Kanada felé meredő radarállomások hálózata, talán a hidegháborúból visszamaradt paranoia miatt, de állandóan titkolództak. Onnan tudtuk, hogy katonai létesítmény felett repülünk, hogy nem volt szabad fényképezni. Mint a Kádár-korszakban, mikor „fényképezni tilos” táblákkal jelölték a titkos létesítményeket…
Vendéglátóink közölték, hogy Kamcsatkán a cserkelés elengedhetetlen feltétele a helikopter. Ez ellen kicsit berzenkedtünk, de azt mondták, a felhődarálót csak a vad felkutatására fogjuk használni, apellátának meg egyébként se volt helye. Vendégek voltunk, belőlük meg sütött az orosz felsőbbrendűségi tudat. Ismertették a játékszabályokat. Sorsot húzunk, s abban a sorrendben cserkelünk rá a felkutatott állatokra, ahogy a sorszám diktálja. Ha valaki eredménytelen volna, akkor a sor végére kerül. A sorshúzásnál szerencsés voltam: az egyes számot húztam – fiamnak a négyes jutott. Gondoltam, így elkísérhetem vadászatára, és együtt élhetjük át az élményt.
Bővebben a magazinban!
