Zambia, 2022. 8. 30.
11° 10,8888′ dél, 32° 49,4985′ kelet
Az első afrikai vadászutamon, az első nap reggelén esett az első bivalyom. De míg idáig eljutottam, nem ment minden ilyen simán. Már korábban vásároltam egy .375 H & H Magnum kaliberű fegyvert abban a reményben, hogy előbb-utóbb afrikai vadra vadászhatom vele. De a puskának hat évet kellett várnia, mire olyan vadra emelhettem, amilyenre tervezték…
Fél hatkor indulunk a táborból első vadásznapunkra. A platón ülve hűvös a 10 °C. Akkor még nem tudtam, hogy 11 óra körül már 30 °C-ban sétálgatunk majd… Több bivaly csapát is láttunk, de az első olyat, amelyet a nyomkereső követésre érdemesnek ítélt, csak fél nyolc után. Magunkhoz vettük fegyvereinket, bőséggel vizet, majd elindultunk a nyomon. Elöl ment a két nyomkereső, utánuk a hivatásos vadász, aztán jómagam, mögöttem a vadászatszervező – aki szintén hivatásos vadász –, míg a sort az állami vadőr zárta. A Luangwa folyó völgyéből indultunk, itt a talaj laza, homokos. Ám ahogy felfelé mentünk, egyre több helyen előbukkant a jellegzetes vöröses-feketés színű vulkanikus alapkőzet.